2016. dec 15.

Megjött már a karácsonyi hangulatod?

írta: fizikusmanó
Megjött már a karácsonyi hangulatod?

Baszkföldi karácsonyi készülődés

Tegnap volt egy jó kis karácsonyfa kivilágítási ötletem, miszerint a biolumineszcenciát felhasználva kellene világító karácsonyfákat készíteni, remélem egyszer valaki rákattan és megvalósítja. Olyat kérek, ahol sorban villannak fel a fények a fa körvonala mentén!

Addig is gondolom sokan remélik, hogy az idei Karácsony fehér lesz, és a meteorológiai érdekességekről, és a csapadékok fajtáiról szóló bejegyzésem alapján a hópehely kategóriába sorolható csapadék fog Karácsonykor borítani mindent, megteremtve ezzel a számunkra az igazi karácsonyi hangulatot. Engedtessék meg nekem, hogy mint az "idősebb" korosztály képviselője, hiszen öregebb vagyok, mint az internet, és ez ugyebár a kamasz korosztálynak már az őskor, szóval engedtessék meg, hogy emlékezzek. Gyermekkoromban a legtöbbször havas Karácsonyom volt, és mindig élvezettel vártam a 24-i estén azt a sétautat, amit a mi házunk és a keresztszüleim háza között tettünk meg, csak és kizárólag azzal az önző céllal, hogy ott is megkaphassam az ajándékaimat. Élveztem a friss ropogós havat, a gyér világítást, a lelassult életet. Pedig hol volt még akkor az információs forradalom, ami elől néha jól esik elbújni! Mégis, nekem, amikor ezeket a képeket felidézem magamban, a város nyugalma, az autók hiánya, és a kivilágított ablakok, a karácsonyfák látványa az, ami eszembe jut. Szóval a fehér Karácsony. Itt, ahol most fogjuk a Karácsonyt eltölteni, nagyon-nagyon kicsi egy fehér Karácsony esélye, ugyanis Baszkföldön, San Sebastian-ban ez szinte csodaszámba menne.

donostia_2014.JPG

Donostia / San Sebastian, Baszkföld, az Igeldo hegy látképe, Santa Clara szigettel az előtérben - saját elvétel

Keressétek meg, hogy hol is található San Sebastian (baszk nyelven: Donostia), a GoogleMaps elég jó segítség ebben. Láthatjátok, hogy tengerparti város, a Kantábriai-tenger partján található kb. 180 ezres lakosú városról van szó, éghajlata pedig óceániai, vagyis a tél enyhe, az éves hőmérséklet ingadozás nem nagy, a csapadékeloszlás bőséges és egyenletes. Spanyolország ezen tartományait a Zöld Spanyolországnak hívják, mert tényleg zöld, a sok csapadék hatására. Az enyhe telet azért nem andalúziai vagy kanári-szigeteki szinten kell elképzelni, valami olyasmi, mint Anglia tengerparti részei. Itt a lakosság alapfelszerelésének a szerves része a gumicsizma, az esernyő és az esőkabát. Most például az időjárás nagyon hideg az itteniek számára, hiszen reggel akár +4-5 fokra is lehűl a levegő. Rengetegen Szibériát idéző szőrmés-kapucnis steppelt kabátban, sállal és kesztyűben közlekednek, nappal viszont akár 14-16 fok is lehet, ha kisüt a nap. Figyelem! Sok lakásban, főleg a régebbiekben NINCS radiátoros vagy egyéb fűtés! Viszont hó, az itt a tengerparton nagyon ritkán esik, és ha esik is általában egy-két órán belül elolvad. Így aztán amolyan igazi havas Karácsonyra nem is számítunk. Az itteni lakosok, baszkok és spanyolok vegyesen, az évszázadok alatt létrehoztak egy amolyan igazi dél-európai "vegyes salátát" a szokásokból, karácsonyi ünnepek okán, véleményem szerint azért, hogy minél többet ünnepelhessenek, ehessenek és mulathassanak. Jól megy nekik, egész évben gyakorolják! December 6-án nem jár a Mikulás, vagy Szent Miklós errefelé, de szerintem csak meg kellene nekik említeni, s máris megragadnák az alkalmat, hogy beemelhessék az ünnepek közé. (megsúgom, úgyis december 6-a egy kissé kényes politikai dátum errefelé, mivel az a Spanyol Alkotmány Ünnepe). December 24-én este hozza a Szenesember a gyerekeknek az ajándékokat (baszkul: Olantzero, aki egy kissé részeges, koszos, de nagyon kedves duci szénégető, és zsákban hozza az ajándékokat), december 25-én Karácsony, december 31-én Újév és január 5-én este jönnek a Három Királyok és hoznak ajándékokat a gyerekeknek, 6-án pedig Vízkereszt. Január 5-én nagy felvonulásokat is rendeznek a gyerekeknek, ahol karneváli hangulatban vonulnak fel a Három Királyok, akik közül egy feltétlen szerecsen, és két kézzel szórják a cukorkát és csokit a gyerekek közé. Ilyenkor jól jön a kifordított esernyő, hogy minél többet lehessen elkapni belőle! A város egyik központi parkjában minden évben betlehemet építenek, de nekik a betlehem nem csak a jászolból áll, felépítik az egész történetet, Heródes várától és a római légiótól kezdve, a jászolig. Természetesen az Olantzero, a Szenesember is megépítésre kerül, bár ő közvetlenül nincs benne a betlehemben, de a baszkoknál ő a 24-e esti, a karácsonyi ajándékhozó. Fogadjátok szeretettel a következő fényképeket:

donostia_navidad_008.jpg

Olantzero, Szenesember, 24-én este hozza az ajándékokat a baszk gyerekeknek - Donostia/San Sebastian - saját felvétel

donostia_navidad_009.jpg

Heródes palotája és a római légió - Donostia/San Sebastian - saját felvétel

 donostia_navidad_002.jpg

 A Három Királyok egyike az ajándékokkal - Donostia/San Sebastian - saját felvétel

 donostia_navidad_001.jpg

Három Királyok  - Donostia/San Sebastian - saját felvétel

donostia_navidad_006.jpg

Szálláskeresés - Donostia/San Sebastian - saját felvétel

donostia_navidad_003.jpg

Születés -  - Donostia/San Sebastian - saját felvétel

Ebben a karácsony közeli bejegyzésemben egy kis antropológiai betekintést kaptatok, azon belül is talán a kulturális antropológia és a teológiai antropológia volt jelen egy nagyon picit. Tehát nem maradtatok tudomány nélkül. Különben sem lehet egy természettudományos szakember, kutató vagy tudós sem szakbarbár. Olvassatok sokat és érdeklődjetek minden iránt, de válogassátok meg a forrásaitokat, az egyik korai bejegyzésem tanácsai alapján!

Üdv,

ScienceGuruk 

logo_scienceguruk.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

tudomány karácsony antropológia eső meteorológia érdekességek baszkföld éghajlat csapadék három királyok navidad társadalmi rendszer olantzero reyes magos