2017. már 12.

Csoda(?)kaktusz

írta: fizikusmanó
Csoda(?)kaktusz

Szkeptikus vagyok

A mai "hihetetlen - verseny" lehetséges győztese a következő képeken látható kaktusz.

cactus_radiaciones_001_03032017.jpg

cactus_radiaciones_03032017.jpg

forrás: saját fényképek

A héten egy ismert barkácsáruház (fedje jótékony homály a nevét...) növény osztályán nézelődve vettem észre ezt a CSODÁLATOS jelenséget. Azért írom, hogy csodálatos, hiszen, amit a virágcserépbe szúrt ismertetőn olvashatunk (spanyol szakosok előnyben!), miszerint: "Ez a kaktuszfajta kiszűri (=eltávolítja, megsemmisíti) a tévé, a számítógép és egyéb elektromos készülékek által gerjesztett elektromágneses hullámokat. Helyezzünk el több ilyen növényt azokra a helyekre, ahol általában tartózkodunk." - csodaszámba megy.

Szóval, a leírtak azt sugallják, hogy egy kaktusszal felszerelkezve védve vagyunk mindenféle elektromágneses sugárzástól. Ismerőseim is elmondták, hogy több feng shui-val foglalkozó könyv és honlap is ajánlja ugyanezt a perui oszlopkaktuszt, sőt valamely svájci kutatóintézet tanulmányára is hivatkoznak, akik New Yorkban végeztek kísérletet a számítógép előtt munkát végző kollégákon, akiknek állítólag csökkent a kaktusz hatására a fejfájásuk. Sajnos a hivatkozott tanulmány elérhetőségét semmilyen formában nem jelölték meg. Vajon miért nem? (Én kipróbáltam a kaktuszt fejfájásra, de nekem a gyerekeim csecsemőkori képi segítettek a gép mellé kitéve! :-) hahahaha!)

Komolyabbra fordítva a szót, nézzünk egy kicsit a háttérbe. Az elektromágneses sugárzásokról már írtam egyszer, amit elolvashattok itt: elekromágneses sugárzások.

Az elektromágneses sugárzások teljes spektruma két nagy csoportra osztható, az ionizáló és a nem ionizáló sugárzásokra. A virág forgalmazója, a szélesebb körben ismertebb és többeknek ijesztőbb, az ionizáló sugárzás jelenlétére felhívó táblát helyezte el a termékén, 

radiation_01_pixabay.jpg

miközben a tábla felett található leírásban csak és kizárólag a nemionizáló sugárzásokról beszél, mint a tévé, a számítógép és az egyéb elektromos készülékek által keltettekről, amiket a következő, kissé kevésbé ismert táblával jelzünk:

nemionizalo_sugarzas.jpg

 

Most akkor, visszatérve a kaktuszunkra, napokig kerestem tudományos szintű kutatásokat ezzel a növénnyel és az elektromágneses nem ionizáló sugárzások rájuk való hatásával kapcsolatosan. Eddig semmi, ami megerősítené a kaktusz előnyeit. Vegyük hát az ismert tényeket:

A számítógépek képernyőjének elektromágneses tere 15-60 kHz közötti. A felhasználó, vagyis a monitor előtt ülő személy, most például én, vagy te, eközben 10 V/m és 0,2 μT értékű elektromágneses térben ül. AInternational Commission on Non-Ionizing Radiation Protection (ICNIRP) tanulmányai és egészségügyi határértékei ajánlásai szerint az 50 kHz-es frekvenciájú elektromágneses tér és állandó tartózkodás (=24 órás) esetén a lakossági határérték 5 kV/m és 100 μT 5 kV/m > 10 V/m és 100 μT >0,2-03 μT, ugye? Szóval, a számítógépeink képernyőinknek az elektromágneses tere, a felhasználó helyén nagyon nem haladják meg a lakossági egészségügyi határértékeket. Ha más frekvenciákra is kíváncsiak vagytok, a fenti linken minden frekvenciatartományhoz tartoznak adatok, kutatási hivatkozások, workshopok. 

Az élő szervezetekben, biológiai anyagokban az elnyelt sugárzás mennyisége frekvenciafüggő. Sejtszinten például a sejtmembránon a 100 kHz alatti frekvenciák nem hatolnak át, a sejtmembrán azokat leárnyékolja. Így a kaktuszhívőknek kijelenthetjük, hogy a kaktusz is, mint minden anyag, az anyagának a dielektromos permittivitásának és a mágneses permeabilitásának függvényében bizonyos mértékben elnyeli az elektromágneses hullámokat, csakúgy, mint más anyagok is! De! Nem szippantja ki a térből az elektromágneses hullámokat, nem szívja magába őket! Ezért ha már nagyon szeretnének kaktuszt használni, hát azt tegyék a képernyő és maguk közé, és minél nagyobb felületet takarjanak ki vele. Közben hogy nézzék a képernyőt? Ezt nem tudhatom! De ajánlhatok bármilyen más módszert is, mint például a marhahús szeletekkel borított képernyőt, valószínűleg hasonló hatásfokot érhetünk el. Nem végeztem el kísérleteket és nem tudok svájci kutatóintézetekről sem, amelyek elvégezték volna helyettem ezt az érdekes feltételezést! 

smiley_pixabay.jpg

Beszéljünk egy kicsit a sokak által félt, ismert konyhai eszközről, a mikrohullámú sütőről például: a mikrohullámok, szintén nem-ionizáló elektromágneses hullámok, és ezek általában 2,45 GHz frekvenciájúak. Ennek az elektromágneses hullámnak hatására jön létre a melegedés. DE! Nem minden anyag melegszik egyformán. Először is csak azok az anyagok fognak melegedni, amelyek molekulái polárosak, és egymással kapcsolatban vannak. Hurrá KÉMIA! Mik azok a poláris molekulák? Egy, kattintásra induló nagyon jó kis szimuláció többek mellett ezen a címen található.

A molekulapolaritás jelzi, hogy a molekulán belül milyen az elektroneloszlás. Hogyha szimmetrikus, akkor a molekula nem poláris, ilyen például a szén-dioxid, ahol a szénhez két oxigén atom kapcsolódik szimmetrikusan, vagyis az elektronnegativitásuk vektorai "kioldják" egymást. A víz pedig egy nagyon jó példa a poláris molekulára, hiszen az oxigén atom elektronnegativitása nagyobb, mint a hidrogén atomoké, így azok nem szimmetrikusan csatlakoznak egymáshoz, és mivel nem 180 fokban vannak eltolva, így nem ütik ki egymás vektorait. Hogy egy kicsit szemléletesebbé tegyük, csatolok egy képet a vízmolekuláról, amit a fenti animációban is jól láthattunk:

viz_molekula_szerkezet.png

Többeknek eszébe juthat az, hogy a vízgőzmolekulák vagy a jég, miért melegszik másképpen, mint a sima víz a mikróban? Talán mert más a halmazállapotuk? Nos, csak részben. Az elektromágneses hullám hatására rezgésbe jött molekulák, amelyek ÖNÁLLÓAK, mint a vízgőznél, a mikrohullámot ideiglenesen tartják fel csak, és a vízmolekulák nem változnak meg tartósan energetikailag. Ugyanakkor a vízről szólva azt láthatjuk, hogy a molekulák egymással szoros kapcsolatban vannak, egymáshoz ütközve energiát adnak át egymásnak. Ha még emlékeztek a kinetikus, vagyis mozgási energiára, ott az energia a sebesség négyzetével arányos, vagyis ahogy nő a molekulák sebessége, melegszik a víz. De miért van az, hogy a jég felolvasztására külön funkciója van a mikrónknak? A jégnél is a molekulát hozzuk rezgésbe, de ott egy egész kristályról beszélünk, amit meg kell mozgatnunk! Ezért ott a rezgések vagy összeadódnak, vagy csillapodnak. Rossz a hatásfokunk! Ezért olvasztáskor szakaszosan működik a mikrónk, valahogy úgy, hogy rezgésbe hozzuk, majd hagyjuk egy kicsit magától rezegni, kissé változik a belső energiája, vagyis melegszik, majd újból megrezegtetjük, és így tovább. Rángatjuk a cica bajuszát, amíg az oda nem kap a kezünkhöz, jelen esetben pedig amíg már felbomlik a kristályrács, és sima vízként melegszik tovább. 

A tudtommal Magyarországon még nem vetített krimi sorozatban, aminek a címe: Einstein, az egyik részben mikrohullámú sütővel öltek meg valakit. A mikrohullámú sütő ajtajának az üvegét sima üvegre cserélték,így az elektromágneses sugarak akadály nélkül áthatolnak a sima üveg ajtón, és az ajtó előtt ülő férfit megölik. Felforrt a szemüregben található csarnokvíz, és az agya főtt tojásként készült el. Azt sajnos nem hallottam, hogy elmondták volna, hogy miért nem állt fel és ment el a mikró elől az áldozat, és hogy az ajtón kívül még mit változtatott esetleg a gyilkos a mikrón. Sajnos belealudtam a filmbe :-). A sorozat főszereplője Einstein balkézről származó ükunokája, aki a németországi Bochum egyetemén tanít Neuroscience-t, vagyis Idegtudományokat és Fizikát, és persze ő jön rá, hogy ez történt. Ha valaki látta ezt a részt, és tudja a választ, hogy miért nem mozdult el az áldozat a mikró elől, írjátok meg nekem.

Most akkor jó vagy rossz dolog a mikrohullámú sütő? Fegyver vagy konyhaeszköz? Ugyanezt kérdezhetjük a mindennapi életünkben rengeteg tárggyal, technológiával kapcsolatosan, és erre szerintem csak egy válasz adható felelősségteljesen:

ATTÓL FÜGG, KINEK A KEZÉBEN TALÁLHATÓ AZ ADOTT ESZKÖZ VAGY TECHNOLÓGIA!

Sajnos, ha rákerestek az elektromágneses fegyverekre a neten, bizony nagyon sok információt szerezhettek, és megérthetitek mit akartam ezzel a mondattal jelezni. Az emberiség MINDENT felhasznál fegyverként is! Elméletileg tömegoszlatásra használják például az USA-ban, de csak egy kissé kell belegondolnunk, s máris beláthatjuk, hogy rossz kezekben bizony kínzásokra és komolyabbakra is használható ez a technika is.

Összefoglalva a fentieket: ha szépre vágytok, nyugodtan tegyétek ki a kaktuszokat a számítógép mellé, de csak a lelketeket véditek vele. Vagy egy nagy plüssmacit is kitehettek a monitor mellé! Kinek-kinek az ízlése szerint.

Ugyanakkor, ha majd az egyik következő bejegyzésben az ionizáló sugárzásról és annak biológiai hatásáról lesz szó, akkor bizony sok élettani hatással is találkozhatunk. A sugárbiológia az ionizáló sugárzás élő szervezetre gyakorolt hatásait tanulmányozza. Ha ti is a sugárterápia, a radiológia, a nukleáris medicina vagy a sugárvédelem területén szeretnétek majd dolgozni, szükségetek lehet mindezekre a sugárbiológiai ismeretekre. Először persze a fizikai vonatkozásokat kell megérteni,, majd azt is meg kell értenünk, hogy az ionizáló sugárzás miért károsítja az élő szervezetet. A szokásos módon, ezekre az ismeretekre azért van szükségünk többek között, hogy ennek ismeretében ezeket a hatásokat könnyebben ki tudjuk védeni. De ha már ezek a károsodások bekövetkezte, esetleg a sugárbiológiai ismeretekkel felszerelkezve mindezeket módosítani, vagy kezelni is tudjuk.

Ha valakit érdekel az EU aktuális véleménye az elektromágneses sugárzásról, itt megtalálja.

 

Üdv,

ScienceGuruk

logo_scienceguruk.jpg

Szólj hozzá

oktatás biológia mikrohullám mágnes fizika kémia érdekességek elektromágneses sugárzás boronkay biofizika mikrohullámú sütő nem ionizáló sugárzás