2016. nov 14.

Négyszeműek

írta: fizikusmanó
Négyszeműek

avagy különbözni hasznos!

Neeeem, nem a pápaszemesekre, vagyis ránk szemüvegesekre találtam ki egy másik, nagyon is helytálló elnevezést.

A következő érdekes, és említésre méltó élőlény szintén vízhez kötődik, és itt is a látás fizikája fog megjelenni, mint fizika tananyag, de egy kissé más oldalról.

Mai főszereplőnk, voilá:

brehm-14-011-3_negyszemu_hal.jpg

forrás: Brehm-Mek

 

 

a hal neve: négyszemű hal (spanyolból szabadon lefordítva: pez de cuatro ojos)

A hal maga hosszúkás, henger alakú, a feje azonban lapos, és a fején kitüremkedő nagy szemek foglalnak helyet. A halnak a szeme az érdekes, a biofizikai remekmű, hiszen a szemet egy vékony hártya két részre osztja, és a hal úgy helyezkedik el a vízben (2. kép fentről lefelé), hogy a vízszint pontosan ennek a hártyának a vonalában legyen.

Ezt a bejegyzést a négyszemű halakról (Anablesp Art) a Brehm-ben olvashatjuk (Brehm - MEK): "...A négyszeműek, Anableps Art., nemzetségének tagjait a többi nemzetségtől a szemek feltűnő elhelyeződése különbözteti meg. Szemeik ugyanis lapos fejük szegélyén helyezkednek el, s a homlokcsont boltozata alól annyira kidudorodnak, hogy kiemelkednek a fej szintjéből. A félgömbalakú szaruhártyát vízszintes kötőszöveti csík tagolja ketté, a szivárványhártya befűződése miatt a szembogár is kettős, az üvegtest és a lencse viszont osztatlan. Az Anableps-fajok Közép- és Dél-Amerika partjain élnek."

Igazi Gülükék :-) (Esti mesék című film nézői előnyben :-))

Miért is fejlődött ez így ki?

Ennek a halnak a zsákmánya a vízben, illetve a fenéken található meg, így ott is jól kell látnia, míg az ellenségei főleg a feje fölülről érkezhetnek, így az a térrész is létfontosságú számára. Olyan helyzetbe került szegény hal, mint az idősödő emberek, akik egyazon szemüveggel szeretnének olvasni és távolra is nézni. Milyen szemüveget kérjenek az optikustól? Bifokálisat! Sajnos a halak nem járnak optikushoz, így nekik a Természet alkotott egy mindig kéznél lévő bifokális szemet. Ha a hal pontosan a hártyával egy vonalban helyezkedik el a vízfelszínével, akkor a vízben az alsó szemrésszel, míg a víz felett pedig a felső szemrésszel láthat tökéletesen. Biológia? Fizika? Mindkettő: lásd a fizikában:geometriai optika.

A Brehm szerint a húsa nem valami érdekes, vagy kiemelkedő, de nagy mennyiségben fogyasztják Közép- és Dél-Amerikában. Én még sajnos nem ettem ilyet, bár Közép-Amerikában jártam már, ha valaki már evett, szívesen venném az élménybeszámolóját.

üdv,

ScienceGuruk

P.S. Esetleg valamely olvasómnak feltűnt, hogy egy-két bejegyzésem egy másik blogon is megtalálható, nos az is az enyém volt, egy a 2013-14-es tanévben általam szervezett biofizika szakkör anyagát tükrözi részben. Sajnos akkor nem nagyon állt rendelkezésemre idő, hogy folytassam ezt a nemes tevékenységet, viszont az akkori anyagaimat átmentem erre a blogra is. Tehát szó sincs plágiumról.

logo_scienceguruk.jpg

 

Szólj hozzá

oktatás tudomány biológia tanárok auchan hal fizika tehetség érdekességek amazonas optika továbbtanulás vác pedagógia boronkay brehm Boronkay scienceguruk négyszeműek